Vajdasági Magyar Vadászok Társasága

Jótékonysági fácán vadászat

Immár negyedik alkalommal Topolyán 2023. december 27-én tartották meg a jótékonysági vadászatot.
Az esemény a topolyai Vajdasági Magyar Vadászok Társasága VMVT szervezésében valósult meg.
A programon több mint 60 támogató és vadász vett részt. A kétórás akció során pedig 141 fácánt sikerült elejteni.
A részvételi díjból és a felajánlásokból befolyó összeggel (közel 1 millió dinár) a kishegyesi és a topolyai egészségház gyermekosztályát fogják támogatni.
Ezen a napon még 3 országban tartották meg a jótékonysági vadászatot.
Egyébként Szerbia első jótékonysági vadászatát a magyar Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. felkérésére szervezték meg.
Jövőre folytatják ezt az akciót, reméljük még nagyobb eredménnyel.

Társaságunkról

A neves foldbirtokos és vadász, Vojnich Oszkár 1880-ban készült képe
VMVT Rólunk-logo

A VMVT 2021 júliusában alapított szervezet, melynek első feladata a vidékünkhöz köthető gazdag vadászmúlt ápolása és tudatosítása. A délvidéki vadászokat tömörítő szervezetnek 12 alapító tagja van. A VMVT elnöki tisztségét Brindza Lajos tölti be, az alelnök Nagy Tibor, Kuruc Tibor pedig a szervezet vadászmestere, Juhász Attila a titkár, Kormá- nyos Lajos, Borsos Csaba és Vickó Ferenc pedig elnökségi tag. Egyik elsődleges célunk, hogy vissza szerezzük a vadászat, a vadászok becsületét, mert bennünket elsődlegesen az állatok szeretete, a természet tisztelete éltet, és mozgat.

A vadász

A mindenkori idők szavát megértő vadász – a természetet érző és tudó elődök nyomában haladva – nemcsak az állatok kilövésével, a trófeák begyűjtésével, a lőszerekkel, vagy a speciális öltözékkel foglalkozik, hanem a vadállomány fenntartását, a betegségek gyógyítását, az állatok életminőségének az emelését is célként kitűzve él. Tisztelettel és óvó léptekkel járja a természetet, megtesz azért mindent anyagilag és fizikailag is, hogy azt méltó pompájában adja át az utókornak. Igyekszik aktív közösségi szerepet vállalni lakóhelyén, méltósággal éli az életét, építi a közösségét, gazdaságossá teszi a vadászegyesületét. Vadászat alkalmával nem iszik, nem duhajkodik, felelősen viselkedik önmaga és embertársai iránt. Tisztelettel mond hálát az elejtett vad életéért, könnyű „megtérést” kér számára a Teremtőtől.

mezeinyúl diólevélen

Történelmi áttekintés

A délvidéki “nagyok”…

A XIX. és XX. század fordulóján az Osztrák-Magyar Monarchia a világ tíz legfejlettebb és leggazdagabb államának egyike volt. A fejlődés lépten-nyomon érzékelhető volt. Ez a hatalmas gazdagság az ország kisszámú főnemesének és iparmágnásának kezében összpontosult. Így volt ez a Délvidéken is. A kor követelményeinek megfelelően az úri ifjúság a Monarchia legelőkelőbb intézményeiben nevelkedett, ahol kötelezően megismerkedett az élet minden fényűzésével mint a bálok, tenisz, úszás, vívás, lovaglás és nem utolsó sorban a vadászat. Hazatérve fegyverszekrényeikben angol, német, cseh, osztrák, belga fegyver műhelyek remekei sorakoztak…

A vadtenyésztés terén az apróvadra helyezték a hangsúlyt. A nagyszámú nyúl és fogoly mellett meghonosították a fácánt. Ezzel párhuzamosan a polgári és módos paraszti réteg is vadászot. Vadászataik ugyanerre a kaptafára szerveződtek és zajlottak csak szerényebb keretek között.

A vadászatok abban az időben két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba a puskás vadászatok tartoztak mely augusztustól januárig tartottak.Történhetettegyénileg, kisebbcsoportokban vagy nagy stráf vadászatok formájában. A másik csoportban az október végétől januárigtartó agarászat tartozott. A résztvevők lóháton vonultak köztük a gyalog pecérek akik párosával engedték az agarakat a felugró nyulakra.

Fehér hollók azonban mindig akadtak.Életüketasaját törvényeik szerint élték sokszor életük végéig magányosan.Elődeiknek köszönve hatalmas vagyonra tettek szertamit arra haszáltakfel, hogy saját álmaikat megéljék. Igazán csak a természetben és egymásköztérezték jól magukat. Tizenéves kamaszként hajlandók voltak egy puskával és egy vadász tarisznyával napokig bolyongani a ludasi, palicsi, écskai, tiszai, dunai mocsarakba, nádasokba vagy a napperzselte délalföldi pusztákon. Így váltak kiváló lövőkké, életerős férfiakká akik felnőttként beutazták a Monarchia, majd Európa vadászparadicsomait, majd betelve azokkal nekivágtak az ismeretlen afrikai szavannáknak, sztyeppéknek és az aligjárható indiai, indokínaidzsungeleknek, hogy megmérkőzhessenek a földgolyóbis legnagyobb, legerősebb, legszívósabb nagyvadjaival.

Damaszkin Arzén

Ősei a Balkánról származó, feltételezhetően cincár eredetűek, voltak. Arzén, 1854. október 9-én Temesvárot született. A módos család kiváló oktatásba részesítette fiát. Bonnban mezőgazdasági akadémiát fejezett majd istvánvölgyi birtokán telepedett le…

damaszkiarzen

Agglegény maradt kinek igazi szenvedélye a vadászat volt. Legnagyobb barátjával gróf Teleki Sámuelel sűrűn vadászgattak együtt. Egy ilyen alkalommal Teleki rábeszélte egy afrikai szafarira. Engedve az unszolásnak 1902 karácsonyán indult útnak. A vadászútjára egy preparátort is vitt magával aki nem volt más mint az akkor még ismeretlen Kittenberger Kálmán. 1903 elején értek Afrikába ahol mindketten megbetegedtek maláriában. Damaszkin viszonylag gyorsan talpra állt, Kittenbergert hátrahagyva nekivágott egy 4 hónapos szafarinak melyen kb. 300 állatot sikerült elejtenie köztük 1 oroszlánt, 3 vizilovat, 3 elefántot, 2 orrszarvút, 1 leopárdot, 7 orixot, 9 gnút….. A maláriából felépült Kittenbergert hátrahagyva tért haza Afrikából 1903-ban. Barátjai unszolására 1906-ban kiadta visszaemlékezéseit A maszáj fennsíkon címmel. “Végül még arra kérlek Titeket, ajánljátok könyvemet ismerőseitek szives pártfogásába, mert jövedelme K. Katona Kálmáné, aki huszonegy éves korában otthagyta biztos állását, hogy egészségét, életét nemes hevülettel a magyar tudományosság szolgálatára szentelje” áll a könyv bevezetőjében. Ő maga Pestre vonult vissza s itt halt meg 1914. november 7-én. Gyűjteménye nagyon hányatatott sorson ment át míg végül a Szabadkai Városi Múzeum tulajdonába került. Ott ma mindössze két maszáj pajzsról és három lándzsáról tudják biztosan megállapitani, hogy valaha a Damaszkin hagyaték részei voltak.

Vojnich Oszkár

1864. május 20-án született Szabadkán. Már suttyó gyerekként kijárt a Palicsi- és Ludasi tó, valamint a Bácsér folyócska nádrengetegébe ahol vízi vadakra lövöldözött, nemegyszer napokra eltűnve…

vojnich oszkar

Egyetemi évei alatt jogot tanult, de nagyon érdekelte a földrajz, a néprajz és a fényképészet.Valószinűleg ebből fakadt az utazás iránti rajongása is. Első útjára 1884/85 folyamán került sor amikor is nagybátyával, Vojnich Jakabbal bejárták a Szentföldet, majd Egyiptomot és Korfu szigetét. Közben ha csak tehete vadászott. Az 1890-es évek eleje főleg a hazai apróvadas vadászatok jegyében telt el a szabadkai, kanizsai, topolyai, bajsai, bácsalmási határokban, vagy egy-egy adriai szalonkavadászaton. 1891-ben 11 társával egyetemben létrehozták a szabadkai Nimród Vadászegyesületet melynek ő lett az egyik vadászmestere. A Velencei-tavon megtartott nagy vízi vadászatok mintájára 1896-ban francia vadászokat látott vendégül kikkel a Palicsi-tavon mint egy 30 csónakkal vízi hajtóvadászatot rendeztek. Pár óra alatt 320 récét, szárcsát és vöcsköt ejtettek el. Közben rendszeresen részt vett a hazai és nemzetközi galamblövő és céllövő versenyeken. Legnagyobb sikerét 1895-ben érte el amikor Monte Carloban galamblövészetben elnyerte az Orpheus dijat majd pár nappal később ugyanott pisztolylövészetben is diadalmaskodott. Mivel családot nem alapított ezért szenvedélyeinek élt. Utazott, vadászott, fényképezett és minderről könyveket írt. 1893-ban észak amerikai körúton vett részt. 1895-ben bejárta Nyugat-Európát. 1898-ban Skandináviában tűnt fel. 1906-ban megtekinti a Vezuv kitörését, majd 2 év alatt bejárja a Csendes ócean szigetvilágát, Ausztráliát, Új-Zélandot. 1909 és 1910-ben Szudánban és Ugandában 2 vadászútat bonyolított le. 1911 és 1912 folyamán India, Bali és Jawa szigetén vadászott. 1914-ben ismét Afrikában járt. Az 1910-es vadászata alkalmával Közép-Afrikába összefutott és egy estét átbeszélgetett a volt amerikai elnökkel Theodoer Rooseveltel. 1911-ben Budapesten megtartott nemzetközi agancskiállításon a fekete kontinensről hozott gyűjteménye ezüst éremben részesült. Habár kilenc könyvet írt amelyekben mindig részletesen kitér vadászataira számunkra a legértékesebb az utolsó könyve. Hogyan vadászunk veszélyes vadra c. műve az első magyar nyelven megjelent vadászati szakkönyv amely részletes leírásokat ad nem csak Afrika, Ázsia, Indonézia vadjairól hanem praktikus tanácsokat ad a vadászat megszervezése, fegyverek és lőszerek használatáról, a vadászható vadfajok jellegzeteségeiről. Mindezt saját valamint barátai (elsősorban Fernbach Bálint) tapasztalatai illetve angol és német szakkönyvek felhasználása alapján írta meg. Sajnos a könyv a feledés homályába merült mert 1914 tavaszán adták ki, pár hónappal később a szerző meghalt s újabb pár hónappal később kirobbant a Nagy Háború. A mű külön értéke, hogy Vojnich Oszkár korát megelőző vadászetikai meglátásait is papirra vetette.1914. május 20-án Port Saidban, az Eastern szállodában, 2 nappal 50.-ik születésnapját betöltve, utolsó afriaki utjáról hazafelé tartva, Vojnich Oszkár öngyilkosságot követett el. Szeretett városában Szabadkán temették el. Vadászhagyatéka részben megsemmisült, részben a Szabadkai Városi Múzeum illetve a budapesti Természettudományi Múzeum tulajdonában van. Értékes fegyvergyüjteményét unokaöccsére, Vojnich Miklósra hagyta ám Budapest 1944/45-ös ostromakor az teljesen megsemmisült.

Tallián Emil

Tallián Emil 1859. február 20-án született Törökkanizsán egy dúsgazadag és tekintélyes család sarjaként. Életében két dolog érdekelte a munka és a vadászat. Agglegényként mindkettőre volt bőven ideje…

tallián emil

1897-ben járt Indiában és Tibetben, 1900-ban Ceylonon, 1902-ben Egyiptomban, Abesziniában és Szomáliában, 1902/03 Braziliában, 1904/05 Ugandában (itt csatlakozott hozzá először legjobb barátja és vadásztársa Fernbach Bálint), 1905/06 Kenyában, 1906-1909 közt kétszer Német Kelet-Afrikában s végül 1911-ben a Ferenc József földön. Vadászútjairól pontos feljegyzéseket vezetett s ennek köszönhetőleg később komoly élménybeszámolók születtek főleg a törörkkanizsai és nagybecskereki újságok hasábjain. Feljegyzéseinek egyik komoly hibája, hogy egy-egy ilyen vadászút során elejtett vadakat, barátjával Fernbach Bálinttal, egy közös listán összegezték, így nem mindig lehet tudni hogy ki, mit, mennyit és hol lőtt. Utolsó útjáról hazatérve hamarosan ágynak dőlt és 52 éves korábban, 1911. december 3-án meghalt. Gyüjteménye, végakarata szerint a Torontálvármegyei Múzeum tulajdonába ment át. A több száz trófeának, néprajzi tárgynak, 718 fényképnek alig találtak elég helyet. Az ötvenes években előbb a palicsi majd a szabadkai múzeumhoz kerületek a tárgyak ahol sajnos nem készült pontos jegyzék arról, hogy melyik tárgy honnan származik. Így a Tallián hagyaték nagy része névtelenné vált. A fényképek többsége a nagybecskereki gimnáziumba maradt ahol azonban örökre nyoma veszett.

Fernbach Bálint

A német származású Fernbachok iparosként érkeztek az apatini Duna partjára, hogy négy generáció múlva Bács-Bodrog vármegye leghatalmasabb nemesi családjai közé emelkedjenek. A majd 10.000 holddal rendelkező id.

fernach bálint

Fernbach Bálint. Hősünk az iskolában közepes tanuló volt de a birtok irányításhoz, mezőgazdasághoz nagyon értett ezért apja a dunaparti szontai uradalmat szánta neki ami egy kb. 20.000 holdas mocsár közepében feküdt s mint egy 4639 holdat tett ki. Birtokrendszere közepébe 1903-ban, vidékünkön egyedülálló módon, egy 27 szobás vadászkastélyt építetett melynek saját villanytelepe is volt. Az épület igazi kincseket rejtett: „Van itt két oroszlán, melyek özül az egyik 2 m 8 czm hosszú, három orrszarvú, három vízió, strucz, krokodil, óriáskígyó, érdekes majmok, kb. 120 féle antilop, gazella, délszaki madárfaj stb. és kb. 300 drb. tudományos szempontból is érdekes, eredeti fényképfelvétel Afrikából, melyeket a tulajdonos, ki kétévenként szokott Afrikába utazni, maga vett fel a helyszínen. Az itteni könyvtár is kb. A kastély mellett egy park is volt majd később egy állatkert főleg afrikai állatokkal. Mindezidáig még nem nyert bizonyságot de az állatokat valószínűleg Kittenberger Kálmánon keresztül szerezte be aki nem egyszer a fehér vadásza volt afrikai útjai során. 1904/1905-ben Brit Kelet-Afrikában vadászott barátjával, Tallián Emillel. 1906-1907 közt ismét Afrikában találjuk a két barátot hol csatlakozott hozzájuk Horthy Jenő is. 1909-ben Német-Kelet-Afrikában vadászott, majd 1910 elején Teleki Sámuel után a legnagyobb magyar expediciót, mint egy 100 porterből (teherhordozóból) álló szafarit szervezett. A fehérvadásza Kittenberger Kálmán volt. 1911-ben került sor utolsó nagy vadászútjára legjobb barátjával Talián Emillel a messzi északra, a Ferenc József-földre. Barátja halála után újabb vadászút szervezésébe fogott. Alaszkába szeretett volna menni 1914 őszén. Mindebből nem lett semmi mert közbe szólt az első világháború. Ez az álma örökre álom maradt… Fernbach Bálint nem csak a nagyvilágban hanem magyar földön is vadászott. A birtokát körülvevő földeken és láposokban vadnyúlra és vadkacsára de itt találkozott először szarvassal is. Érdekes módon legnagyobb szarvasait mégsem itt ejtette el. 1904-től Liptó megyében 10 éven át folyamatosan bérelte a teplicskai állami kincstári erdészet Róna nevű vadászterületét. Egy évtized alatt legalább 17 bikát ejtett el köztük két nagyot és egy kapitálist. Ez utóbbi, egy 18-ast, 10 kg feletti agancssúlyút 1904-ben lőtte. Abban az évben ez volt a Magyar Királyság területén elejtett egyik legnagyobb szarvasbika. Sajnos vadászatairól feljegyzéseket nem készített. Csendes, magábaforduló jelleme ezt nem engedte meg. Így vadászatairól egy mindössze 34 oldalas naplótöredék maradt fenn. Az első világháború után az új délszláv állam agrárreformja drasztikusan megnyirbálta hatalmas birtokát, adóterheit azonban nem csökkentették. Többször beidézték a csendőrségre ahol bántalmazták, megszégyenítették, zaklatták…. S közben 1924 tavaszán átszakítva a gátakat, kilépett medréből a Duna. Mindent elmosott, tönkretett. A vadászkastélyt is és mindent amiért ez az ember annyit tett. Lélekben megtört. 1926. január 3-án, vasárnap hajnalban cselédei egy lövésre riadtak fel. Apatini házában, 6 búcsúlevelet hátrahagyva, kedvenc vadászpuskájával szíven lőtte magát. Végső megnyugvásra az apatini családi sírboltban lelt. Vadásztrófeáit, fegyvereit gyermekei őrizték a nagynénjüktől örökölt krivajai kastélyban. A második világháború után a fegyverek egy részét az elmenekülő utódók elásták (néhány közülük évekkel később meglett amikorra már teljesen elrozsdásodtak) másik részük eltünt. A trófeák kisebbik része a szabadkai múzeumba került mig a többségük a birtok melletti mocsarasokba lett bedobálva és elpusztítva.

Hírek

Új defibrillátor a gyermekosztálynak

Új defibrillátor a gyermekosztálynak

A Vajdasági Magyar Vadászok Társasága szerda délelőtt egy defibrillátort adományozott a Zentai Közkórház gyermekosztályának. Az ünnepélyes átadón részt vettek a vadásztársaság alapító tag…

read more
Évadzáró fácánozás Kátyon

Évadzáró fácánozás Kátyon

2022. január 28-án a Vajdasági Erdészethez tartozó kátyi erdőben baráti társas vadászatra került sor Kókai Roland vezérigazgató jóvoltából. Ő a Vajdasági Magyar Vadászok Társaságának alapító tagja s mint ilyen…

read more
Vaddisznóhajtás Magyarcsernyén

Vaddisznóhajtás Magyarcsernyén

2022. január 16-án a szerb-román határ közelében található magyarcsernyei Sólyom V.E. Molidor nevű területén vaddisznóhajtásra került sor ahol a Vajdasági Magyar Vadászok Társaságának néhány tagja is részt vett…

read more

Tisztségviselők

Nagy Tibor a Vajdasági Magyar Vadász Társaság elnöke

Brindza Lajos

VMVT elnök

Nagy Tibor a Vajdasági Magyar Vadász Társaság alelnöke

Nagy Tibor

VMVT alelnök